A propaganda intenzív reklámozás vagy marketing tevékenység. A diktatórikus csoportok a propagandát gyakran megtévesztésül csalással és álhírekkel keverve sulykolják.
Sonja Simic torontói tanárnő, aki 13-14 éves diákjai számára egészen rendhagyó és – nem mellesleg – igen hasznos médiaórát dobott össze. A kiosztott lap címe a Propagandatechnikák típusai, alatta pedig egy egyszerűen kifejtett, egyáltalán nem teljes körű, de igen hasznos felsorolás, amely néhány, széles körben alkalmazott módszert tartalmaz.
Az alábbiakban bemutatjuk a Simic által felhasznált technikákat – azért is adjuk ezeket itt közre, mert igen jól használható arra, hogy átlássunk a szitán, amikor propagandagyanús dolgokkal találkozunk. A listát néhány közelmúltbeli témával illusztráljuk – alapvetően a kormánypropaganda köréből. Ezzel nem azt szeretnénk sejtetni, hogy az erőből érvelés csak a kormányoldal exkluzív tulajdonsága lenne, de be kell látnunk, hogy a kormánypropaganda – méretei és láthatósága – okán sokkal szembetűnőbb, épp ezért jobb példákat kínál, mint más vitakultúra vagy marketing témájú esetek.
Névragasztás[]
Hogyan ismerd fel az álhíreket?
Ennél a technikánál rosszul hangzó, negatív dolgokkal címkéznek fel valamit, vagy valakiket. Akkor alkalmazzák gyakran, amikor igyekeznek elkerülni azt, hogy a saját véleményt tényekkel kelljen alátámasztani. Ahelyett, hogy elmagyaráznák, hogyan és miért vélekednek így, egyszerűbb leszólni, becsmérelni az ellenfelet.
Bizonyos kontextusban ilyen lehet például a megélhetési szó ragasztása a bevándorlók elé.
Ragyogó általánosítás[]
Ez a technika fontosnak hangzó, pozitív csengésű kifejezéseket használ, amelyeknek a kontextusban alig van értelmük. Ezeket a szavakat aztán olyan általánosságok megfogalmazása során használják, amelyeket nem lehet sem megerősíteni, sem cáfolni. Ilyen kifejezések lehetnek például a jó, a tisztességes, az igaz.
Gondoljunk itt például a „keményen dolgozó kisemberre”.
Átvitel (transzfer)[]
Ennél a technikánál egy pozitív szimbólum tekintélyét próbálják egy személyre vagy elképzelésre „átruházni”. Például, a nemzeti zászló használata politikai rendezvényeken azt a hatást kelti, hogy az esemény hazafias, és ami ott zajlik, az az ország érdekében történik.
Régebbi, de jó magyar példa lehet erre a kokárda, mint szimbólum sorsa a választási hadjárat során: amikor az egyik oldal legitimációs céllal használni kezdte, a másik oldal – szintén manipulatív szándékkal – elhatárolódott tőle. Mindennek következtében egy régi, jól bevált és alapvetően az egységet szimbolizáló, semleges szimbólumból egy sokak számára megosztó dolog keletkezett.
Hamis párhuzam[]
Két olyan dolgot, amelyek esetleg egy kicsit, de inkább egyáltalán nem hasonlóak egymáshoz, hasonlóként, esetleg azonosként próbálnak feltüntetni. Amikor megvizsgáljuk a hasonlóságot, érdemes feltennünk a kérdést, hogy az említett dolgok mennyire is hasonlítanak egymáshoz valójában. A legtöbb hamis párhuzam esetében egész egyszerűen nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy a párhuzam tényét meg lehetne erősíteni.
Gondoljunk itt például a terrorizmus és a bevándorlás közti, gyakran sugallt párhuzamra.
Ajánlólevél[]
Ezt a technikát könnyű megérteni: arról van szó, amikor egy híresség nevét dobják be egy termék vagy elképzelés alátámasztására. Ha azt látjuk, hogy egy híres ember egy terméket, eszmét reklámoz, érdemes feltennünk a kérdést, vajon az illető mennyit tud az általa reklámozott termékről, és hogy vajon mit is nyerhet azzal, hogy támogatja azt?
Ilyen volt Kertész Imre és Konrád György szerepe, amit a bevándorlással kapcsolatban kialakított véleményük miatt a kormánymédiában elfoglaltak – holott a kormányéval megegyező véleményük kifejtéséig mindaddig inkább mellőzte őket a politikailag elkötelezett kormánypárti sajtó. Nyilvánvalóan azzal a céllal kezdték őket ott szerepeltetni, hogy a másik tábor tagjait elbizonytalanítsák, végső soron megnyerjék az ügynek.
Egyszerű emberek, átlagemberek[]
Ezt a technikát is aránylag könnyen azonosíthatjuk: azzal próbál meggyőzni bennünket, hogy álláspontját átlagosan kinéző, átlagos dolgokat művelő emberek szájába adja.
Ütőkártyák halmozása[]
Ezt a technikát arra használják, hogy egy üzenetet a számukra kimondottan előnyös színben tüntessenek fel. Mintha egy kártyajáték során a legjobb ütőkártyákat felhalmoznánk, és csak azokkal játszanánk, kihagyva a nekünk nem előnyös kártyákat: bizonyos kulcsszavakat vagy nem előnyös statisztikákat kivágnak a kampány során, így egy sor féligazságot eredményezve. Érdemes emlékezni rá: a hirdetőnek semmilyen kötelezettsége nincs arra nézve, hogy csakis a színtiszta igazat mondja el egy kampány során.
Gondoljunk arra, ahogy a kormány kampányában nem jelentek meg olyan, már rendelkezésünkre álló statisztikai adatok, miszerint a hazánkban letelepült bevándorlók nem mind iskolázatlan emberek, hanem vannak közöttük a magyar átlagon felüli képzettségűek is, vagy arra, ahogy a kormánymédia igyekezett elkerülni, hogy tudósításaiban a menekültek között kisgyerekek is szerepeljenek a képernyőn. Az ellenpropaganda meg éppen a kisgyerekekre való fókuszálással manipulált. A gondosan kiszemezgetett információk nem segítik a tájékozódást vagy az eszmecserét, csak a már eldöntött kérdést alátámasztó érveket erőltetik.
Karaván (bandwagon)[]
Ahogy egy kocsikaraván kocsijai mind egy irányba tartanak, úgy ez a technika is arra sarkall, hogy mivel mindenki ugyanúgy gondolkodik, neked is így kellene tenned, egyébként kimaradsz valamiből.
Gondoljunk azokra a kijelentésekre, amely szerint „a magyar az olyan…” – persze, hogy nem olyan a magyar, de a megszólaló számára aktuálisan fontos minőséget kiemelve és ilyen környezetbe helyezve máris sikerül elbizonytalanítani azokat, akik ugyan magyarnak tartják magukat, de adott esetben nem pont olyanok, mint ahogy azt a beszélő állítja.
A vagy–vagy trükk[]
Ezt a technikát fekete-fehér gondolkozásnak is hívják, mivel csak két lehetőséget kínál. Vagy támogatod, vagy ellenzed – nincs helye köztes véleménynek. Elsősorban arra használják, hogy a vitás kérdéseket kétpólusúvá alakítsák, ezzel ellehetetlenítve bármely kísérletet, ami közös nevezőt próbálna találni.
Nem feltétlen igaz, hogy azok, akik szerint fontos lenne befogadni a menekülteket, nemzetvesztők – mint ahogy az sem igaz, hogy akik a megerősített államhatár-őrizet mellett foglaltak állást, egyértelműen érzéketlen emberek, akik ne kívánnák befogadni a háborús övezetből menekülőket. A fekete-fehér gondolkozás kialakításának a kommunikációban szintén egyetlen célja van: hogy ne alakuljon ki vita, ne jelenjenek meg érvek, így a saját véleményünket ne kelljen racionális érvekkel alátámasztanunk.
Hibás ok és okozat[]
Ez az érvelés azt sugallja, hogy mivel A-t B követi, B oka csakis A lehet. Nem árt emlékezni arra, hogy csak azért, mert két eseménynek vagy két adatnak van valamilyen köze egymáshoz, attól az egyik még nem feltétlenül okozta a másikat. Fontos, hogy az ismereteinket körültekintően elemezzük, mielőtt következtetéseket vonunk le.
Önmagában abból a tényből, hogy rengeteg bevándorló jelent meg a déli határokon, illetve abból, hogy Nyugat Európában több terrorcselekmény, erőszakos cselekmény (gondoljunk a kölni incidensre) is történt az utóbbi időben, egyáltalán nem feltétlenül következik, hogy az itt menedékjogért folyamodók mind terroristák, vagy hogy mind nőmolesztálók. Ahhoz, hogy ilyen konklúziókat levonhassunk, a körülmények alaposabb vizsgálatára lenne szükség, nem elég csak két eseményt időrendi sorrendbe állítani, és abból sejtetni egy, a céljainknak kényelmesen megfelelő törvényszerűséget.
Forrás[]