Fandom

Alternatív Gazdaság lexikon

A Yunus-kezdeményezés

446pages on
this wiki
Add New Page
Hozzászólások0 Share

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

Pataki György: A Yunus-kezdeményezés

A 2006. évi Nobel-békedíjat Muhammad Yunus bangladesi bankalapító kapta, az általa kialakított szegények bankja koncepcióért, illetve az ezen elvek alapján létrehozott Grameen Bankért. A koncepció – folyamatos vitákat gerjesztve – azóta is a közgazdasági szakemberek érdeklődésének homlokterében áll.

Elindulása Szerkesztés

1974-ben a bangladesi Chittagong Egyetem egyik közgazdász professzora diákjaival a Chittagong városhoz közeli, Jobra nevű falucskában járt terepgyakorlaton. A nem sokkal korábban az amerikai Vanderbilt Egyetemről hazájába visszatért egyetemi oktató megdöbbent azon a szegénységen, amelyben a falu lakóinak többsége élt. Különösen az került a közeli egyetemről érkezettek figyelmének középpontjába, hogy a kézműves termékeiket áruló, jellemzően falusi háziasszonyok mennyire kiszolgáltatottak az uzsorakamatra nekik hitelt nyújtóknak. Hitel nélkül ugyanis nem tudták megvenni termékeik alapanyagait, ám a hitel fejében kezük munkája a kölcsönt nyújtók birtokába került, a kölcsönnyújtók által meghatározott áron.

Ez az asszonyok számára minimális megélhetést biztosított, ám a szegénység csapdájából így nem tudtak kitörni. A diákok gyors fölméréssel negyvenkét olyan, kézműves munkát végző falusi asszonyt találtak, akik ebben a helyzetben voltak. Összességében huszonhét amerikai dollár (fejenként kb. hatvankét cent) hitel kellett volna nekik ahhoz, hogy ne kényszerüljenek az uzsorakölcsönre. Az egyetemi tanár ekkor a saját zsebébe nyúlt, és a negyvenkét kézműves megkapta tőle a szükséges összeget, amelyet – a professzor legnagyobb meglepetésére – egy év alatt teljes egészében törlesztettek is. A szegénységben élő falusi asszonyok tehát meglepően jó adósnak bizonyultak.

A fenti történet főszereplője Muhammad Yunus közgazdász professzor. Ekkor fogant meg a fejében az a gondolat, hogy a mikrohitel működőképes megoldás lehet a szegénységben élők sorsának javítására. Hamar észre kellett azonban vennie, hogy a szokásos "bankári józan ész" és banki hitelezési ügymenet a szegényeket "hitel- és bank-képtelennek" minősíti. Hiába próbálkozott először az egyetemi kampuson működő bankfiókkal, s utána a nagyobb kereskedelmi bankokkal, sehol sem járt sikerrel. Hónapok sikertelen próbálkozásai után maga vállalt kezességet a szegényeknek nyújtott banki hitelekért. Az eredmény mindenkit meglepett: minden törlesztés időben pontosan és kellő összegben történt. A bankok által hitel-képtelennek minősített szegények bizonyították hitelképességüket. A falusiak lelkesedése és az eredmények ellenére egyetlen bank sem akadt, amelyik átvéve Yunus ötletét, hitelkonstrukciót dolgozott volna ki a szegényeknek. Nem maradt más megoldás, Yunus maga vállalkozott bankalapításra. Ebben szerencséjére a bangladesi kormányzat és központi bank egyaránt támogatta, így 1983-ban megalapította a Grameen Bankot, azaz a falu bankját (a bengáli gram szó falut jelent).

A Grameen Banknak – a 2007. évi üzleti jelentése szerint – már 2481 fiókja van Bangladesben, több mint 25 ezer embert foglalkoztat, és 80 678 falu közel 7,5 millió hitelfelvevőjével állt és áll kapcsolatban. Ezeknek az ügyfeleknek a kilencvenhét százaléka nő. A bank saját elszámolása szerint hiteleinek kilencvennyolc százalékát rendben törlesztik ügyfelei – ilyen mutatóval pedig semelyik kereskedelmi bank nem rendelkezik. Bár kezdetben állami tulajdonban volt, ma már a Grameen Bank tulajdonjogának kilencven százalékát a célcsoportot alkotó hitelezett szegények tartják a kezükben.

A Grameen-modell lett a kilencvenes évektől gyors ütemben terjedő különféle mikrohitelprogramok zászlóshajója. Az ENSZ 2005-öt a "Mikrohitel nemzetközi évének" nyilvánította, az oslói Nobel-bizottság pedig a 2006. évi Nobel-békedíjat Muhammad Yunusnak és a Grameen Banknak adta megosztva. A Nobel-bizottság díjat indokoló szavai szerint a béke feltétele, hogy a szegénység csapdájába szorult rétegek kikerüljenek megalázó helyzetükből, és Yunus és a Grameen Bank mikrohitel-modellje bebizonyította, hogy még a szegények legszegényebbjei is képesek fejlődésüket saját maguk előmozdítani.

A Grameen-modell Szerkesztés

Minthogy a Grameen Bank termékeivel és szolgáltatásaival a szegény rétegeket célozza, ez megköveteli, hogy a bank menjen ügyfeleihez. Rendszerint 15-22 falut kiszolgáló fiókokat hoznak létre, ahol a fiókvezetőnek és személyzetének első számú feladata a falvak alapos megismerése, a potenciális ügyfelek föltérképezése és a Grameen-modell működésének megismertetése a helyiekkel. A modell egyik fő megkülönböztető jegye a csoportos hitelezés. A hitelt fölvenni szándékozó ügyfeleknek ötfős csoportokat kell alakítaniuk. Az első kölcsönt a bank két csoporttagnak nyújtja, és csak ha azok rendben törlesztik az előírt heti részleteket a banknak öt héten át, akkor kaphat kölcsönt a csoport következő két tagja. S ha az újabb két tag is a megállapodásnak megfelelően törleszt, akkor juthat kölcsönhöz az ötfős csoport hátralévő tagja is. A hitelfölvételhez nem kell fedezettel rendelkeznie az ügyfeleknek, a bank nem kíván ilyet. Az egyetlen "fedezet" ebben a kölcsönügyletben, azaz a bank biztosítéka arra, hogy a hitelt megállapodás szerint törlesztik, a csoportnyomás, amely minden egyes egyénre hat annak érdekében, hogy közös felelősséget vállaljon. A hitelezés csak akkor működik minden egyes egyén esetében, ha a csoport többi tagjával együttműködve kollektív felelősséget vállal.

A konvencionális banki hitelezési logika itt a feje tetejére áll. Azzal szemben, ahogy a kereskedelmi bankok a szegényben nagy kockázatú, potenciálisan hitelképtelen ügyfelet látnak, a Grameen koncepciójában a "minél kevesebbed van, annál inkább előnyben részesíted a hitelt" elve valósul meg. A hitellel szemben fedezetet és szerződést megkövetelő kereskedelmi banki hitelezési logika szemében szinte rémálomnak tűnik a Yunus-féle megközelítés, amely sem szerződést nem köt ügyfeleivel, sem fedezetet nem kér tőlük. Yunus kiindulópontja ugyanis az, hogy a szegény emberek is kezdeni szeretnének valamit az életükkel és képességeikkel, jobbítani igyekeznek helyzetüket, és ennek érdekében képesek szorgalmas és kitartó erőfeszítésre, a bennük lakozó vállalkozó szellem mozgósítására. Ehhez adnak lökést az őket célzó mikrohitelek és egyéb mikropénzügyi konstrukciók (pl. betétek, biztosítások, lakáshitelek stb.). A Grameen Bank 2003-ban indított programja pedig konvencionális pénzügyi szemmel tekintve a vakmerőség végső próbája: kamatmentes kölcsönök koldusoknak. "A programban részt vevő nyolcvanötezer koldus jellemzően tizenkét dollárra rúgó kölcsönének törlesztése abból a keresetből folyik vissza a bankba, amelyhez a megvásárolt kereskedelmi cikkek eladása révén jutnak."

A Grameen Bank szegényeknek nyújtott "mikro-portfóliója" fokozatosan lépett túl a mikrohitelek kínálatán. A szinte a kezdetektől, 1984 óta működő lakáshitel-konstrukció (nyolcszázalékos kamatra, ötéves törlesztéssel, átlag 192 dollár összegű hitelek) révén eddig közel hétszázezer ház épült föl. Az 1997-ben elindult felsőoktatási hitelprogram 2007 végéig több mint húszezer szegény családból származó fiatalnak segítette a továbbtanulását. A mikrovállalkozásoknak nyújtott hitelektől az élet- és hitelbiztosításokig terjed ma már a Grameen Bank termék- és szolgáltatás-kínálata. Yunus sikere és ismertsége újabb lehetőségeket is hozott a Grameen számára. A Grameen Telecom a norvég kommunikációs óriásvállalattal, a Telenorral közösen hozta létre a Grameen Phone nevű, tízmillió előfizetőjével mára Banglades legnagyobb mobilszolgáltatójává vált céget, amelynek egyik programja ("Village Phones") mobiltelefonokkal lát el falusi háziasszonyokat (jelenleg kb. százezret) olyan falvakban, ahol nincsen ilyen kommunikációs eszköz, s akik közösségük tagjainak telefonos szolgáltatásokat tudnak ezáltal nyújtani. Hasonlóan közös tulajdonnal hoztak létre a Danone élelmiszer-ipari óriáscéggel egy joghurtgyártó vállalatot, amely az egészségesebb táplálkozás terjesztését is zászlajára tűzte.

A társadalmi haszon Szerkesztés

A Grameen azon túl, hogy nagyon pozitív üzenetet hordoz, amely önmagában is magával ragadó és fölvillanyozó, a hagyományos politikai spektrum konzervatív (jobb-) és baloldalát egyaránt meghódította. A Világbank konzervatívnak tartott közgazdászai ugyanúgy lelkes híveivé váltak, mint a progresszívnak és korántsem konzervatívnak tartott volt amerikai elnök, Bill Clinton. Az óriásvállalatok, a gazdag üzletasszonyok és -emberek magánalapítványai (Ford, Gates stb.) csakúgy lelkesednek és donorként anyagilag hozzájárultak a Grameen sikeréhez, mint az ENSZ és az Európai Unió, amelyek maguk is elkapták a "mikrohitel-forradalmi" lázat. A közös öröm érthető: a Grameen modell egyesíteni látszik magában a szociális érzékenységet és a piackonform eszközrendszert – ennél "kor-szerűbb" üzenet nem is lehetne.

Mai korunk ethoszával nagyon is egyezik ez a szellemiség: azt bizonyítja, hogy a szabadpiaci társadalmi-gazdasági rendszer képes a legszélsőségesebb helyzetekhez is alkalmazkodni, és hogy a vállalkozói szellem és szemlélet mindenkiben ott szunnyad, s az intézményrendszert megfelelően alakítva ez előhívható és a közjó szolgálatába állítható. Yunus nagyon is osztja Adam Smithnek, a közgazdaságtan "Ádámjának" és "kovácsának" mondott filozófus sokszor félreértelmezett álmát a "láthatatlan kézről" (amelyben az egyéni önérdek követése szabad piaci körülmények között automatikusan a közjóhoz vezet). Az önérdeküket követő egyének azonban nem a konvencionális közgazdasági világkép saját hasznukat önzően maximáló, individuális (értsd itt: aszociális) robotjai, hanem társadalmi/társas/közösségi lények, akiknek cselekedetei a mindenkori társadalom morális szövetében nyernek értelmet és igazolást. Yunus tehát társadalmi vállalkozókról (social entrepreneurs) és társadalmi vállalkozásokról (social business) beszél, mikor a szabadpiaci rendszert igenli. Olyan gazdasági emberek és vállalatok népesítik be a yunusi piacgazdaságot, amelyek "kettős könyvelést" követnek abban az értelemben, hogy a könyvelésben megszokott "vonal alatti" tétel, a pénzben mért nyereség mellett azonos súllyal veszik figyelembe a társadalmi hasznot. A társadalmi vállalkozó, illetve vállalkozás kettős célt követ, kettős eredménykimutatást készít: a szokásos gazdasági megtérülés mellett egyenrangú módon méri és értékeli a társadalmi hasznokat. S ennek megfelelően olyan üzletbe nem vág, amely ugyan pénzügyileg megtérül, de a társadalmi költség–haszon mérlege deficites. Yunus és Adam Smith "kapitalizmusa" nyilvánvalóan morális ideál. Míg Adam Smith a teóriában, Yunus a gyakorlati üzleti életben igyekszik megalkotni ideálját.

Hasonló kezdeményezések Szerkesztés

A Grameen világhírének azonban nem szabad elfeledtetnie velünk, hogy e modell sem nélkülözi a történelmi előzményeket, s nem is kizárólagos az igen színessé vált mikropénzügyi palettán. A közgazdaságtan elmélettörténetében és a gazdaságtörténetben olyan alakokat és kísérleteket kell többek között méltatóan kiemelnünk, mint Hermann Schulze-Delitzsch, aki Németországban az első városi hitelszövetkezetet alapította 1850-ben, Friedrich Wilhelm Raiffeisen, aki pedig az első vidéki hitelszövetkezetnek rakta le alapjait 1864-ben. Ezek a maguk idejében mind a Grameenhez hasonlóan sikeres kezdeményezések voltak, hiszen 1913-ra az ezerötszáz városi hitelszövetkezet nyolcszázezer tagot számlált, a tizenhétezer vidéki pedig másfél milliót, csak Németországban. Az alapos történeti elemzések ugyanúgy üzleti és társadalmi sikerként emlékeznek meg az Olaszországban elterjedt casse rurali hitelszövetkezeti rendszerről, mint az 1720-as és 1950-es évek között virágzó ír "kölcsönalapokról" (loan funds). Ez utóbbiak – a Grameen egyik jellegzetességét magukon viselve, azaz a hitelek ellenében fedezetet nem kérve – a 19. század közepére az ír háztartások közel húsz százalékának nyújtottak kölcsönöket, jócskán lepipálva a kereskedelmi bankok szokványos hitelezési tevékenységét.

A Grameen-modell egyes elemeiben történelmileg már jól bevált recepteket követ. Ráadásul nincs is egyedül a mikropénzügyek mai kínálati palettáján, hiszen számos, részben hasonló, részben különböző kezdeményezés virágzik más földrészeken és országokban. Bár a Grameen hírnevéhez talán egyik sem mérhető, de sokat emlegetett sikertörténet többek között a Banco Solidario (BancoSol) Bolíviából, a Bank Rakyat Indonéziából, vagy a fiNCA International, amelynek a modellje Bolíviából 21 országra terjedt ki Latin-Amerikán és a karibi térségen át Afrikáig, Kelet-Európáig és Közép-Ázsiáig. Ez utóbbihoz hasonló sikeres modelltörténet a venezuelai Caracasból indult ACCIÓN International is. S említtessék meg szűkebb hazánk e téren ismert kísérletezője, az Autonómia Alapítvány is. Mindez természetesen semmit sem von le a Grameen érdemeiből, és nyilvánvaló az is, hogy a bangladesi társadalmi-gazdasági és kulturális kontextustól sem lehet eltekinteni, amihez az esetlegesen már ismert elemeket képes volt alkalmazni.

Érvek és ellenérvek Szerkesztés

Hogyan értékeljük összességében ezeket a kísérleteket, és különösen a zászlóshajó Grameen Bankot? Álljunk be valamennyien a lelkes hívek táborába, és higgyünk Yunusnak, hogy a szegénység problémája egyszer és mindenkorra megoldható, ha a Grameen-modell szellemiségének megfelelően változtatjuk meg intézményrendszerünket? Vagy maradjunk távolságtartó szkeptikusok, akik jóléti cinizmusukban már nem hisznek a társadalmi igazságosság jelszavában és ideáljaiban? Kételkedjünk Yunus ilyetén szándékaiban, illetve tetteiben, pusztán jó marketingstratégiát és új piacokat teremtő erőfeszítéseket sejtve kezdeményezései mögött? Ha a tudományos elemzésekhez igyekszünk segítségül fordulni, hogy kételyeinket eloszlatva segítsen voksunkat a megfelelő oldalra tenni, csalódni fogunk. Bár a tudományos szakirodalomban népszerű témává nőtte ki magát a mikropénzügyek és mikrohitelek világa, és rengeteg értekezést találhatunk egyes aspektusairól, konkluzív, perdöntő bizonyítékokat ne keressünk.

A kép vegyes: érvek és ellenérvek csapnak össze. Találunk elemzést, mely alátámasztja legszebb emancipatorikus reményeinket, bizonyos esetekben bizonyítva, hogy a mikrohitel hozzájárult a szegénység csökkenéséhez, a különösen kiszolgáltatott helyzetű falusi nők élethelyzetének és -kilátásainak javításához. Ám találunk meglehetősen kritikai következtetéseket, melyek akár a Grameen Bank jellemzően férfi alkalmazottainak hatalmi helyzetükkel való visszaéléséről, a visszafizetési kényszer, a közösségi nyomás romboló hatásairól tudósít. Amellett, hogy részleteiben nem tudunk általánosan érvényes állításokat megfogalmazni, az nehezen vitatható, és kevéssé vitatott is, hogy a Grameen nevével fémjelzett mikropénzügyi modell működik. És kedvező eredményeket hoz sokak számára a kettős eredmény-kimutatás tekintetében is.

Részben megújította, megváltoztatta a pénzvilágot, és jogos lelkesedéssel töltheti el a társadalmi igazságosság javítása érdekében elkötelezetteket. Az sem tagadható azonban, hogy eddigi történetével nem jött el az áhított szegénységmentes világ, és nagyon valószínű, hogy önmagában ez a pénzügyi modell, illetve a mikropénzügyek eszközrendszere nem is fogja elhozni azt. Ennél ugyanis súlyosabb és mindenképpen rendszerszintű politikai kérdésről van szó. A legszegényebbek helyzetét nem fogja megoldani az, ha mindenkiben született vállalkozót látva pénzügyi lehetőséget nyújtunk (tulajdonképpen romanticizálva a szegényeket). A szegénység megoldásának "klasszikus" szocio-ökonómiai receptjei, legfőképpen a munkahelyek teremtése, az oktatás és a készségfejlesztés, valamint az egészségügy kiterjesztése a közösségi szolidaritás alapján, nem tűnik megspórolhatónak. Yunus és a Grameen ama üzenete azonban, hogy minden emberben lássuk meg a saját sorsát irányítani akaró, részvételre képes és felelőssé tehető, illetve teendő személyt, s eszerint bánjunk is mindenkivel, sohasem hangsúlyozható eléggé.

Ajánlott szakirodalom Szerkesztés

  • Hollis, A., Sweetman, A.: Microcredit: What Can We Learn from the Past? World Development, 1998/26(10): 1875-1891.
  • Guinnane, T.W.: A "Friend and Advisor": Management, Auditors, and Confidence in Germany's Credit Cooperatives, 1889-1914. Economic Growth Center, Yale University, 2001. Discussion Paper No. 824.
  • Murdoch, J.: The Microfinance Promise. Journal of Economic Literature, XXXVII, 1999. December: 1569-1614.
  • Navajas, S. et al.: Microcredit and the Poorest of the Poor: Theory and Evidence from Bolivia. World Development, 2000/28(2): 333-346.
  • Sengupta, R., Aubuchon, C.P.: The Microfinance Revolution: An Overview. Federal Reserve Bank of St. Louis Review, 2008. January/February: 9-30.
  • Woolcock, M.J.: Learning from Failures in Microfinance. American Journal of Economics and Sociology, 1999/58(1): 17-42.
  • Yunus, M.: Creating a World Without Poverty. Social Business and the Future of Capitalism. New York, 2007, PublicAffairs.


Forrás Szerkesztés

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki