Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

Az újrahasznosítás a nem megújuló természeti erőforrások kímélése a természetes környezet megóvásával is jár, nemcsak a termelési és csomagolási hulladékok elkerülésével. A fenntartható fejlődés egyik célja hogy elkerüljük a kimerülő források felhasználását, a körforgásos gazdaság elveinek használatával.

Egyéni lehetőségek

Újrahasznosítási elismerések

Goldman Környezetvédelmi Díj

A Goldman Környezetvédelmi Díjat a biztosítási tevékenység mellett jótékonykodással is foglalkozó San Franciscó-i házaspár, Richard és Rhoda Goldman 1989-ben alapította meg. A díjjal olyan magánszemélyeket ismernek el, aki a környezetvédelem kihívásaival foglalkoznak, és a kezdeményezéseik helyi közösségekhez kötődnek, helyben fejtik ki hatásukat. A győzteseket nemzetközi zsűri választja ki a környezetvédő szervezetek javaslatai alapján. A környezetvédelmi Oscarként is emlegetett díjjal 150 ezer dollár is jár.

Green

Megtisztulhat, gazdagíthat

Újrahasznosítás technológiái

Terracycle

A szemétdomb császáraként is emlegetett Tom Szaky 33 éves, és már 24 országban van cége. Szelektív hulladékgyűjtésben nem válogat, vállalkozása szinte minden gyűjt, mindenre van megoldásuk. Ezért nincs is versenytársuk.

Lásd még

Advertisement