Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

Az Összpontosítás egyik hatása a növekvő önkontroll, a Következetesség és kitartás, amely megfelelő Célkitűzés és mértékletesség mellett a Sikeres élet egyik kulcseleme. Összeszedettség vagy koncentráltság egy dologra való fókuszálás képessége, amikor a tudatban csak az az egy körülhatárolt dolog jelenik meg.

A legegyszerűbb esetben a koncentráció fejlesztéséhez elég annyi, hogy az ember leül naponta mondjuk 20 percre egy nyugodt helyen, és megpróbál kizárólag a légzésére koncentrálni. Ha azon kapod magad, hogy a gondolataid elkalandoznak, akkor újra visszatereled a figyelmedet a légzésedre, és idővel egyre hamarabb észreveszed majd elkalandozást, vagyis egyre koncentráltabb leszel, és ennek pozitív hatásai az élet egyéb területein is meg fognak mutatkozni.

A koncentráció fejlesztése először mindenkinek frusztráló élmény. A legtöbb ember már az első lépéseknél feladja, mert hiába akarnak a légzésükre koncentrálni, a gondolataik folyton elkalandoznak, és az emiatt érzett frusztráció miatt aztán hamar fel is adják az egészet. Pedig ez valójában jó dolog, mert ráébreszt minket arra, hogy milyen szétszórtak vagyunk, és mennyire töredezett a figyelmünk, úgyhogy ezt ösztönzésként is fel lehet fogni, hogy van hova fejlődni. A legtöbben úgy élik le az életüket, hogy nem ismerik meg önmagukat, és ezért van az, hogy például sokan rendszeresen leisszák magukat vagy egyéb pótcselekvésekbe menekülnek, mert nincsenek tisztában a saját működésükkel, nem tudják, hogyan lehet feloldani az érzéseiket, ezért inkább elnyomják őket valamilyen pótszerrel.

(Kapcsolódó példa, hogy néhány éve láttam egy TV-reklámot, ahol éppen egy tablettát ajánlottak, ami segít elmulasztani a falánkság után a puffadás érzését. Ahelyett, hogy azt hallanánk, válogasd meg, mit eszel, és egyél kevesebbet, a reklámok inkább azt mondják, hogy edd tele magad, majd kapj be egy tablettát, hogy elmúljanak a negatív utóhatások. Ez a példa jól illusztrálhatja az élet tudatos és kevésbé tudatos leélése közötti különbséget is.)

gyermeki szem

Ha viszont valakiben van elég kitartás, és rendszeresen fejleszti a koncentrációját, akkor tapasztalhatja, hogy kialakul benne egy bizonyos állandó fókuszáltság, aminek következtében az életben minden tevékenységet sokkal jobban át tud élni, és többet tud kihozni magából. Ebből kifolyólag az ilyenfajta önmegfigyelés nem csak arra jó, hogy ha valami bajunk van, akkor rá tudjunk jönni az okára és fel tudjuk oldani, hanem az örömteli élményeket is sokkal mélyebben át lehet élni. Ugyanis a szétszórtság az élmények befogadását is letompítja, mert a szétszórt ember kevésbé tudja megélni a pillanatot. Ehhez képest viszont az előadó saját tapasztalata szerint a rendszeres meditáció olyan szemléleti változással jár, mintha megnyúlnának a másodpercek, minden pillanatot a maga teljességében megél az ember. Ezzel az is együtt jár, hogy elkezd észrevenni olyan dolgokat, amik felett amúgy elsiklana, és a mélyebb szintű figyelem idővel olyan felismeréseket hoz (magunkkal és a világgal kapcsolatban is), amikhez egyébként nemigen lehetne eljutni.

Összességében tehát a tudatosság fejlesztése munkás dolog, kitartást igényel, de az elérhető eredmények megérik a fáradságot. Ráadásul bárki elkezdheti gyakorolni otthon, mert lélegezni mindenki szokott.

Források

Advertisement