Fandom

Alternatív Gazdaság lexikon

Ökonosztát

445pages on
this wiki
Add New Page
Hozzászólások0 Share

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

Az Ökonosztát egy 1967-ben megjelent könyv, a Liska-féle gazdasági modell első teljes publikációja. Az alábbi idézetek és összefoglaló gondolatok Liska Tibor Ökonosztát című művéből származnak.

Az elmélet Szerkesztés

Mit is jelent az ökonosztát? Liska Tibor szóalkotása, a hőmérsékletet visszacsatolásos szabályozással beállító termosztát mintájára. Az ökonosztát az önszabályozó piac modellje; "lényegében olyan megtervezett gazdasági automata (piaci mechanizmus), amelyik [...] magától működik, és főleg sokkal okosabban működteti a gazdaságot, mint ahogyan a tervezői tennék". Ezen önszabályozás elvének megfelelően az államnak minimális szerepet szán, a bürokrácia csökkentésére törekszik minden területen. Az állam a koncepció szerint csupán annyit tehet, mint egy játékvezető a focimeccsen: ellenőrzi a szabályok betartását és szankcionálja ennek ellenkezőjét, ám nem érhet a labdához és a szabályokat sem módosíthatja.

Liska olyan mechanizmust igyekezett alkotni, amely figyelembe veszi: az ember ember marad. Vallotta, csak akkor jó egy modell, ha szabályainál fogva eleve vonzó az emberek számára, nem kell senkire ráerőltetni, s így önmagától is elterjed. Tiltások helyett ösztönzőkben gondolkodott. Nem akarta megváltoztatni az emberi természetet, ami alapvetően önérdekkövető. A gazdaság akkor működik jól, ha a szabályok szerinti önérdekkövetés a közjót is szolgálja (lásd játékelmélet). Az ökonosztát pedig éppen így működik.

A modell fő elemei a személyes társadalmi tulajdon és a társadalmi örökség. Ezen fogalmak megértésén keresztül megérthető a modell lényege.

Liska Tibor alapvetően nem vizsgálta az elképzelése megvalósításához vezető lehetséges utakat, csak a megvalósult elképzelés működőképességét. Ennek megfelelően jelen írás sem firtatja az átmenetet, csupán az elméletben (és néhány kísérlet során a gyakorlatban is) megvalósult működést ismerteti.

Személyes társadalmi tulajdon Szerkesztés

A kialakítás mélyrehatóbb vizsgálata nélkül képzeljünk el egy árverést. Ezen az árverésen minden termelőeszköz magánkézbe kerül. (mivel Liska a szocializmus idején dolgozta ki modelljét, így fogadjuk el egyszerűsítő alapfeltevésként, hogy a termelőeszközök az árverést megelőzően társadalmi tulajdonban vannak.) A termelőeszközök elárverezése a lehető legkisebb egységekben történik, mely egységek egy önálló vállalkozás alapját képezhetik. Ilyen egység (a továbbiakban vállalkozás) lehet például egy teherautó, egy orvosi rendelő vagy egy utcai bódé. Az egyes vállalkozások értelemszerűen ahhoz kerülnek, aki a legtöbbet kínálja értük.

Itt következik az újdonság. Az árverés győztesei nem feltétlenül tarthatják meg újonnan szerzett tulajdonukat életük végéig. Nem szerzik meg a tulajdon jogát, csak a birtok és haszonélvezeti jogot. Ha a vállalkozást annak aktuális értékén valaki hajlandó átvenni, a tulajdonos köteles azt átadni. Az aktuális értéket viszont az aktuális tulajdonos szabja meg! A vállalkozások aktuális értékeit valamilyen központi szerv, például az önkormányzat folyamatosan nyilvántartja és közrebocsátja. Azokról bárki bármikor tájékozódhat.

Használati díj Szerkesztés

Mi korlátozza a valóságtól túlságosan elszakadt értékek bemondását, ha a tulajdonos maga állapítja meg a vételárat? Ez a korlátozó tényező a használati díj. Mértéke a vállalkozás értékének 1%-a évente, s a vállalkozó saját társadalmi örökség számlájára köteles fizetni - ezen számla mibenlétét a későbbiekben ismerhetjük meg. A vállalkozást semmilyen más adó vagy befizetési kötelezettség nem terheli. Egy 12 millió forint értékű kisteherautó után tehát évi 120 000, havi 10 000 forint használati díj fizetendő. Ha a tulajdonos meg akarja védeni magát a kivásárlástól, felemelheti az értéket, például 24 millió forintra, ez a biztosíték azonban nincs ingyen: befizetési kötelezettsége is növekszik, havi 20 000 forintra. A vállalkozás értékét olyan szinten kell tartania, hogy az eladás megérje neki. Fontos az alacsony használati díj, mert a vállalkozó így viszonylag olcsón (ám nem ingyen) tudja megvédeni vállalkozását, s ha bekövetkezik a tranzakció, az mindkét fél számára előnyös lesz.

Ez a megoldás megspórolja a pénz- és időigényes, emellett gyakran nem is túlságosan hatékony adóellenőrzéseket is. A tulajdonosok maguk adják meg vállalkozásuk értékét, mely után a használati díj fizetendő, így szükségtelen a jövedelem-ellenőrzés (és értelmét veszti a jövedelmek eltitkolásának elterjedt gyakorlata is).

A licit a licitálóé Szerkesztés

Liska modelljének egyik alapvetése; a licit összege mindig a licitálót illeti meg. Mit is jelent itt a licit? Azt az összeget, amennyivel felülértékeljük vállalkozásunkat. Tegyük fel, hogy a már említett kisteherautót 12 millió forintért vásárolta a vállalkozó. A kivásárlástól tartva rögtön meg is emeli (fellicitálja) az értékét 15 millió forintra. Akad viszont valaki, aki ezt az értéket is reálisnak tartja, s megveszi a kisteherautót (az aktuális értéken való eladási kötelezettség miatt ezt minden további nélkül meg is teheti). Az eredeti tulajdonosnak ekkor máris 3 millió forint tiszta haszna keletkezett! Ezt az értékkülönbözetet ő hozta létre, pusztán "bemondással", licitálással, s így az őt illeti.

Természetesen lehetőség van visszlicitre is, azaz a vállalkozás értékének csökkentésére. Erre akkor lehet szükség, ha a vállalkozó túlértékelte vállalkozását, s ezt észreveszi: a befolyt jövedelmekből nem tudja kifizetni a használati díjat, esetleg a működési költségeket sem, vagy egyszerűen csak várakozásain alul marad tiszta profitja. Ha a csökkentett értéken valaki megveszi a vállalkozást, az így létrejött veszteség is a vállalkozót terheli.

A vállalkozónak így érdeke olyan utódot találni, aki nála hatékonyabban tudja működtetni a vállalkozást, azaz magasabb értéket is képes kitermelni. Ez a mechanizmus biztosítja, hogy a termelőeszközök végső soron ahhoz kerüljenek, aki azokat önmaga, s így a modell szabályaiból következően a társadalom egésze számára is a lehető legjövedelmezőbben képes üzemeltetni.

Nincs adó Szerkesztés

Liska koncepciójának egyik (első hallásra) talán legmeghökkentőbb eleme, hogy elveti az adózást. "Mindenki a saját pénzét költse" - szól az alapelv, melyből kiindulva levezethető az eretnek gondolat. Saját pénzünket magunkra költve hozzuk a leginkább megfontolt, legracionálisabb kiadási döntéseket. Saját pénzünket másra, illetve más pénzét magunkra költeni átmeneti állapotnak mondható, itt még az emberi önérdekkövetés valamelyest racionális döntéshozatalt diktál. Más pénzét másra költve (s az állami kiadások tipikusan ebbe a csoportba tartoznak) viszont még tovább csökken a megfontoltság. Az önérdekkövetés itt könnyedén korrupcióhoz, pazarláshoz, értelmetlen vagy csak egyes csoportok számára hasznos pénzfelhasználáshoz vezet.

A minél racionálisabb pénzköltés érdekében tehát tanácsos a jövedelmek adószerű elvonását minimálisra csökkenteni, Liska eredeti elképzelése szerint teljesen megszüntetni. Annál is inkább, mivel az adó megléte miatt eleve kevesebb jövedelem jön létre, és ez még a könnyelmű pénzköltésnél is nagyobb veszteség.

Totális privatizáció Szerkesztés

Fontos megemlíteni, hogy Liska elképzelései szerint végső soron minden magánkézbe kerülne (persze a modell sajátos szabályai szerint). Piacosítaná a kórházi ellátást, az oktatást, a közlekedést, de még a pénzkibocsátás monopóliumát is kivenné az állam kezéből és megszüntetné: bárki adhatna ki saját fizetőeszközt, ám természetesen a piacnak azt el is kell fogadnia. Ahogyan már említettük, azt vallotta: mindenre található piaci (és így közös megegyezésen alapuló, kölcsönösen előnyös) megoldás. A közgazdász szakma egyik nagy feladatának tartotta ezen piaci megoldások felkutatását az élet minden területén.

Társadalmi örökség Szerkesztés

A társadalmi örökséget mindenki születésekor kapja meg saját folyószámlájára. (A folyószámlákat vezető bankrendszer a koncepció egy kidolgozatlanul maradt részlete.) A modell ezen összeg és kamatai révén biztosítaná az alapvető megélhetést a társadalom minden tagja számára. Nagykorúságáig mindenki csak az örökség kamatait használhatja, s utána is csak a tőke egy részét a kamatokon felül.

Honnan is származik ez a társadalmi örökség? Ki fizeti és miből? Ez az összeg nem más, mint az állam által polgáraira egész életükben juttatások formájában költött pénzáramok diszkontált összegének egy főre jutó része. Liska Tibor szavaival élve, valamelyest feloldva a bonyolult megfogalmazást: "az állam-apuka adja ki a gyerekek jussát".

Tehát az állam nem ad ingyenes orvosi ellátást, gázártámogatást, ingyenes oktatást és nyugdíjat sem. Ehelyett mindezt egy összegben adja ki polgárainak, akik mindezen szolgáltatásokat piaci áron fizetik meg. Ez megoldást jelent a lassú és túl-bürokratizált állami újraelosztás problémájára, ahol más pénzét költik másokra. Az állami újraelosztás, amint azt az adók kapcsán már említettük, a korrupció melegágyául is szolgál.

Liska a szociális hálót az állami gyámkodás megnyilvánulásának tartotta. Mindezzel együtt az ő rendszerében, szemben az ismert gyakorlatokkal, senki nem hal éhen. A társadalmi örökség nem kockáztatható részének kamatai mindenkor biztosítanak egy minimális felhasználható jövedelmet.

Kockáztatható és nem kockáztatható rész Szerkesztés

A társadalmi örökség, ahogyan arra már utaltunk, két részre oszlik: egy kockáztatható és egy nem kockáztatható részre. A nem kockáztatható rész tulajdonképpen egy hosszú távú lekötés - olyannyira hosszú távú, hogy tulajdonosa egész életében nem nyúlhat hozzá. Kamatainak egy része a nem kockáztatható részt gyarapítja tovább, egy másik része viszont szabadon felhasználhatóvá válik. A kockáztatható rész már teljes egészében felhasználható, kamataival együtt. (Az egyetlen megkötés, hogy nagykorúságáig senki nem nyúlhat a kockáztatható részhez sem, csak a teljes örökség kamatait használhatja.)

Ha tehát valaki minden lehetséges pénzt felhasznál, jövedelme az egyre gyarapodó nem kockáztatható rész kamatai révén akkor is egész életében növekszik.v

A nem kockáztatható rész gyarapodása nem utolsósorban az össztársadalmi vagyon gyarapodását is szolgálja. A számlatulajdonos halálakor a nem kockáztatható rész társadalmi tulajdonná válik, s az újszülöttek között társadalmi örökségként újrafelosztásra kerül. Ily módon a társadalmi örökség összege generációról generációra növekszik, egyre magasabb felhasználható kamatösszegeket biztosítva a tulajdonosoknak.

A gyakorlat Szerkesztés

Liska Tibor soha nem állította, hogy tévedhetetlen, vagy hogy modellje tökéletes. Annyit állított csupán, hogy az jobb, az össztársadalmi érdeket tekintve hatékonyabb az eddig ismert rendszereknél. "A gazdasági életben nincs happy end, csak a mind magasabb rendű, kevésbé elvtelen kompromisszumok irányába való fejlődés."

Készen állt a vitára és nézetei újragondolására, továbbfejlesztésére is. Fontosnak tartotta a kísérletezést, a gyakorlati próbát. A modellre építve több kísérlet is lezajlott az elmúlt évtizedekben, nagyrészt sikerrel. Ám van-e vajon létjogosultsága az elképzelésnek a való életben, a szervezett kísérletek keretein kívül?

Lehetőségek a való életben Szerkesztés

A gyakorlati alkalmazási lehetőségek egyik legkézenfekvőbbikét, melynek bevezetését F. Liska Tibor is gyakran javasolja, az önkormányzati ingatlangazdálkodás rejti. A javaslat szépségét az adja, hogy jogszabály-módosítás nélkül, jelenlegi jogrendünkbe illeszkedve is kivitelezhető.

Az önkormányzat eszerint az ingatlanokat árverés útján értékesíti, ám az árverés győztese nem tulajdonos lesz, hanem a bérlő és a tulajdonos sajátos keveréke. A jogrendi illeszkedés kedvéért itt nevezzük bérlőnek.

A bérlő tehát bérleti díjat fizet az önkormányzat részére, ennek összegét viszont saját maga állapítja meg. Ha viszont új bérlő jelentkezik, köteles az ingatlant átadni - ezért cserébe a fizetett éves bérleti díj százszorosával megegyező összegű lelépési díj illeti meg. A következő bérlő szintén maga állapítja meg a bérleti díjat, az elvárt lelépési díjhoz igazítva. A bérleti díj összege bármikor módosítható, s azt az önkormányzat azonnal nyilvánosságra is hozza.

Logikailag a bérleti díj megegyezik a liskai használati díjjal, a lelépési díj pedig a vételárral. A használati díj a vételár 1%-a. A tulajdonos (bérlő) önmaga határozza meg a vételárat (lelépési díjat), melyen az ingatlant köteles átadni, s ezt a használati (bérleti) díjon keresztül szabályozza.

Ez a módszer az adminisztráció jelentős egyszerűsödésével járna, hiszen az önkormányzatnak elég a tulajdonos személyét és a fizetett bérleti díj összegét nyilvántartania. A rugalmasság és átláthatóság mindig jót tesz a piacok működésének, de akad még egy előnyös tényező is: a magyarországi önkormányzatok egy részének esetében az ingatlanvagyon értékének 1%-a magasabb összeget tesz ki, mint az önkormányzat teljes éves költségvetése.

Szemléletformálás Szerkesztés

Liska Tibor koncepciója teljes egészében valószínűleg nem valósulhat meg egyhamar. Egyes elemei annál inkább. Amíg azonban a politikai és gazdasági döntéshozóknak egyértelmű érdekük a jelenlegi rendszer fenntartása, erre is vajmi kevés esély akad. Ha viszont egy felnövekvő generáció megismeri és legalább részben magáévá teszi Liska gondolatait, talán egyszer alkalom nyílik a káros megszokás felforgatására, a játékszabályok újragondolására. Mert ahogyan Liska Tibor írta: "A gazdasági verseny a legszebb játékok közé tartozhatna, ha nem lenne az az igazságtalansága, hogy a korábbi nyertesekre a versenyszabályok már nem érvényesek olyan mértékben, mint a vesztesekre."

Forrás Szerkesztés

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki